Biztonságos-e a bioélelmiszer?

1. kérdés: Minden tételt vizsgálnak vegyszermaradékra? Mikor vesznek mintát, hol és ki vizsgálja?

Válasz: Az EU bio jogszabálya gyanú esetére kötelezően előírja a termék mintázását és analitikai vizsgálatát. 

A vizsgálatokat mintavételre és vizsgálatra akkreditált laboratóriumok végzik. A Biokontroll ezzel a feladattal a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat velencei növényvédőszer vizsgáló laboratóriumát bízta meg, ahol rendkívül érzékeny eljárásokat alakítottak ki és alkalmaznak kérésünkre. Hozzá kell azonban tenni, hogy a biotermék fogyasztója nem csak egészségtudatos, hanem rendszerint környezettudatos vásárló is. Ebből a megközelítésből a negatív szermaradék vizsgálat neki nem sokat mond, hiszen nem tudja belőle, hogy vajon nem is használtak-e környezetromboló vegyszert, avagy „csak" már nincs ott kimutatható mennyiségben, mert közben alkotóira bomlott. A biotermék fogyasztó nem csak azt várja el, hogy ne legyen vegyszermaradék a termékben, hanem azt is, hogy ne is használják őket a termelésben. Ha egy analitikai vizsgálat negatív, még nem jelenti, hogy nincs is benne szermaradék, hiszen egyrészről nem biztos, hogy azt keresték benne ami ott van, másrészt a növényben lévő (ki nem mutatható) ultra kis mennyiségű szerek hatása sem hanyagolható el. Ezekből a szempontokból kiindulva többet mond a ma alkalmazott termelési folyamat ellenőrzés, mint a végtermék analitikai vizsgálata.

2. kérdés: Honnan lehet tudni, hogy a bio késztermékbe bio alapanyagok kerülnek?

Válasz: A helyszíni ellenőrzések során meggyőződünk arról, hogy minden, az üzembe érkező mezőgazdasági alapanyag rendelkezik-e megbízható igazolásról a bio eredetre vonatkozóan. A számlákon, árukísérő bizonylatokon szerepelnie kell a bio megjelölésnek, és a beszállítónak tanúsítvánnyal kell igazolnia azt, hogy jogosult volt a biotermék forgalmazására. A feldolgozónak anyagmérleget kell készítenie – amelyet ellenőrzünk –, hogy a receptúra alapján kiszámítva a bejövő mennyiség lehetővé tette-e a kimenő (feldolgozott) mennyiségű termék előállítását!

3. kérdés: Előfordulhat-e, hogy szokványos termékből megnövelik a betakarított „bio" termék mennyiségét?

Válasz: Az állattartásban nem engedjük meg, hogy egy gazdaságon belül azonos fajon belül bio és nem bio állatokat tartsanak. A növénytermesztők azonos (vagy nehezen megkülönböztethető) fajtát nem termeszthetnek a két gazdaságrészben. A párhuzamos gazdaságokban (ahol nem bio és bio gazdálkodás is folyik) különös gondot fordítunk a keveredés megelőzésére tett intézkedések ellenőrzésére. Adott esetben a betakarításkor helyszíni szemléket tartunk. A gazdaságok készletnyilvántartásait mindig ellenőrízzük. Az esetleges bekeverésre (ha nem a gazdaságon belülről jön akkor is) utal a táblák – adottságokhoz, időjáráshoz, környezetéhez stb. képest – magas hozama, amit az ellenőrzés általában kiszűr. Ilyenkor a fajtaazonossági vizsgálat elvégzésével egyértelműen megállapítható a bekeverés.

4. kérdés: Előfordulhatnak-e - ismervén a társadalmi közállapotokat -, hogy valaki „könnyebben" kap tanúsítványt?

Válasz: Az MSZ EN 45011 szabványban meghatározottak szerint kialakított tanúsítási folyamatunk gyakorlatilag kizárja a „fekete" eljárásokat. A tanúsítvány kiadása, hitelesítése nem ügyvezetői hatáskör. A Nemzeti Akkreditációs Testületnél és az FVM-nél nyilvántartott tanúsítóink (akik ugyancsak jól képzett szakemberek) végzik ezt a munkát az ellenőrök által készített jelentések alapján. Bizonyos esetekben a tanúsító bizottság hoz döntést.

5. kérdés: Mennyire hatékony az éves egyszeri átfogó ellenőrzés rendszere, képes-e a csalások visszaszorításra?

Válasz: Sajnálatos, hogy a biogazdálkodás sem tudja függetleníteni magát a jelen társadalmi folyamatoktól. Elsőként le kell szögezni, hogy az ellenőrző szervezet nem nyomozó hatóság. Fő feladatunk kontrollálni, hogy jól értik-e a szabályokat a gazdák, hogy az általuk kiállított bizonylatok, a bemutatott nyilvántartások tükrözik-e az előírások betartását vagy nem. Az ellenőrzéseket olyan kritikus időpontokra ütemezzük és úgy folytatjuk le, hogy az eltérések legtöbbször észrevehetők. Ahogy a vámosoknál, egy rossz mozdulat, nem szembenézés, zavart és mesterkélt viselkedés az „itt valami nincs rendben" üzenetét hordozza ellenőreink számára. Apró elváltozások a növényeken, a károsítók és/vagy gyomok teljes hiánya, árulkodó keréknyomok, és még sok (el nem árulandó) jel beszél az elkövetett szabálytalanságokról, amely alapján felmerül a gyanú, és akkor következik a mintavételi és vizsgálati eljárás, aminek bizony komoly anyagi következményei is lehetnek. A szigorú előírások betartására szorít a bejáratott piacok elvesztésének veszélye is. Ebben a körben egy lebukás helyrehozhatatlan arcvesztéssel jár. Ha valaki csalás miatt esik ki erről a piacról, annak híre megy nem csupán itthon, de az ügy – jelentési kötelezettségünkből adódóan – az EU illetékes tisztviselőihez is eljut. További visszatartó erő a támogatási rendszer. A biotermelők kb. 90%-a kap EU és hazai forrásból támogatást, amelyet a támogatási program kezdetéig visszamenőlegesen, kamatostul kell visszafizetnie annak, aki kizárásra kerül az ellenőrzési rendszerből.

A fő probléma egyébként nem annyira az ellenőrzésben lévő gazdaságokkal van, mindinkább azokkal, akik csak azt mondják termékeikről, hogy az bio. Ellenük legtöbbet a fogyasztók tehetnék, azzal, hogy elkérik a tanúsítványokat, illetve csak szabályosan jelölt bioterméket választanak (legyen rajta az ellenőrző szervezet neve és kódszáma, pl. Biokontroll Hungária, HU-ÖKO-01). Ilyen esetekben a rendőrség, a fogyasztóvédelem, az állategészségügy feladata a csalók kiszűrése és megbüntetése, akik közül eddig csak az utóbb említett hatóság volt hajlandó a „bio üggyel" foglalkozni.