A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
immár több mint egy évtizede végzi Magyarországon a gazdálkodók és az
ökológiai termék előállítás többi szereplőjének ellenőrzését és
tanúsítását. Tulajdonosunk az a Magyar Biokultúra Szövetség, mely abból a
mozgalomból nőtte ki magát, amely hazánkban úttörőként kezdett el
munkálkodni a biogazdálkodás, a biotermék-fogyasztás előmozdítása,
népszerűsítése és széles körű elterjesztése érdekében. Tekintsük át
közelebbről, mit jelent az ellenőrzési és tanúsítási rendszer, azaz:
mitől bio a bio.
A biotermékek előállítását világszerte, így az Európai Unióban is, területenként egységes előírások szabályozzák (ld. Jogszabályok),
de a képet árnyalhatják ezekhez képest eltérő, általában szigorúbb
privát – különösen védjegyek megjelenítéséhez kapcsolódó –
feltételrendszerek.
Tehát nagyon fontos tudnunk, hogy az
ellenőrzés feladata nem az, hogy a terméket bevizsgálják egy
laboratóriumban és ha mindenféle veszélyesnek ítélt szermaradványtól
mentesnek találják, akkor kimondják, hogy bio, hanem az ellenőrző
szervezetek a világon mindenütt gondos és folyamatos vizsgálattal
biztosítják, hogy a bioterméket a fent említett szabályoknak megfelelő
módon állították elő.Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban:
- Első lépésként a bioterméket előállítani vagy forgalmazni kívánó személy vagy cég szerződéskötéssel és bejelentkezési lap (word / pdf)
kitöltésével be kell, hogy jelentkezzen hozzánk, mint ellenőrző
szervezethez. Ekkor minden olyan információt eljuttatunk hozzá, melyre a
későbbiek során szüksége lesz, így a bejelentkezéshez szükséges
adatlapot, az üzemtervet, a szerződést, a feltételrendszerünket és egyéb
tájékoztató dokumentumunkat, valamint a szükséges formanyomtatványokat,
melyeket az elkövetkező időszakban tevékenysége során partnerünknek
folyamatosan és pontosan vezetnie kell. (ld. Dokumentumtár)
- A szerződéskötéssel egy időben vagy a
szerződésben meghatározott időponttól az előírásokat teljes mértékben be
kell tartani. Növénytermesztés és állattenyésztés esetén ún. átállási
időre van szükség ahhoz, hogy a termék ökológiai jelöléssel
forgalmazható legyen, de ez idő alatt már minden előírást maradéktalanul
be kell tartani.
Minden partnerünk esetén évente legalább
egy alkalommal átfogóan, előre egyeztetett időpontban a helyszínen
ellenőrizzük az előállítási folyamatot. Esetenként további bejelentett
(vagy be nem jelentett) ellenőrzések is történhetnek. Az ellenőrzés és
értékelés után következik a tanúsítás, természetesen az ellenőr által
készített ellenőri jelentésben foglalt információk, összegyűjtött adatok
alapján. A tanúsítási döntést irodánkban dolgozó tanúsító munkatársaink
hozzák meg, melyről minden partnerünk írásbeli értesítést kap. A
jelentések alapján kiállított Minősítő Tanúsítvány a partner nevére
szól, az általa végzett, ellenőrzés alatt álló tevékenységre és a
dokumentum mellékletében megtalálható az összes olyan termék
felsorolása, mely ökológiai (vagy átállási) jelöléssel forgalmazható. A
tanúsítvány alapesetben a következő év végéig, vagy az új tanúsítvány
kiadásáig érvényes.
- Amennyiben szeretne bejelentkezni az ellenőrzési rendszerbe, vagy érdekli a bejelentkezés folyamata, megtalálja útmutatónkat a Bejelentkezőknek menüpont alatt. Ellenőrzési és tanúsítási szolgáltatásaink és az ügyviteli folyamat áttekintéséhez kattintson ide.
No comments:
Post a Comment
Kedves Olvasó!
Ide írhatod észrevételeidet, megjegyzéseidet az adott témában, de kérlek, hogy a megjegyzésed ne legyen senkire nézve sértő, bántó és kerüld a fölösleges vita-helyzeteket, köszönöm!