Ruth Stout csodálatos kertje

Nincs szükség kapálásra, de mégis minden megterem? 

"Érdekesnek találtam ezt a cikket (forrás: utajovobe.com) és szeretném megosztani Veletek. A cikk - a benne található videó miatt - jelen időben íródott, bár Ruth már több, mint 30 éve a Jóisten kertjét műveli nagy gonddal. 
Azt gondolom, hogy a mai rohanó - tartósítószerekkel, mesterséges anyagokkal dúsított - világban nagyon is fontos a Ruth által elindított kertészkedési minta, mert egyszerű és így sokak által követhető. Remélhetőleg minél többen fogják elsajátítani ezt a fajta kertészkedést és így kevesebb lesz a betegség és hosszabb, boldogabb, egészségesebb lehet az ÉLET."
Jöjjön tehát a cikk ;)

Bizonyára sokan ismerik már az interneten elérhető, Ruth Stout konyhakertjéről szóló videót. A film több mint érdekes. Egy életpályát bemutatva ad hírt arról, miként lett az idős hölgy „egyszerű” kertész.

 

De hogy is kezdődött története?
A „talaj-megművelési” módszereiről híres Ruth - mondhatnánk -  akarva-akaratlanul csöppent bele a házi agráriumba, mikor férjével vidékre költözött, kialakítván egy olyan módszert, melynek aztán csodájára járt az egész világ, igen sok követőt vonva maga után.
Bár csak tíz perce volt még a frissen vásárolt birtokon hősünk, körültekintve a kertben, azonnal magával ragadta a kertészkedés gondolata. Annak ellenére, hogy fogalma sem volt arról, mit is takar valójában a földművelés.
A kezdők mindig „szakemberekhez” fordulnak, így Ruth hasznos tanácsokat kapott testvérétől és barátaitól, ekképp aztán bele is vágott a kertészkedésbe, még ha ez sajátságosan alakult is. Hogy hogyan, kiderül a filmből, annyit viszont elárulhatunk, hogy a „forradalmi kertészkedés” nem igényel sok időtöltést, az idős hölgy mégsem szenved hiányban, mindent maga termel meg saját magának és még egy embernek egy 13-15 méteres földterületecskén. Mindezt úgy, hogy 14 éve még szupermarketben sem volt vásárolni.
Persze nem ment minden olyan könnyedén a kezdetekben, mint ahogy gondolnánk, Ruth maga is a „hagyományos” módszereket követte, azaz szántott, műtrágyázott, permetezett, kapált, gyomlált, komposztált, stb. Egy nap azonban változás állt be életében, így egyfajta sajátságos gondolattól vezéreltetve felhagyott az ásással (szántással) és másképp kezdte el a „talajt megművelni”. Mint ahogy elmondja, a hasznos tanácsot az aszparágusz adta neki, mely növény csak annyit közölt vele egy reggelen, hogy „Menj és ültess!”. Vagyis nincs szükség az aszparágusz szerint szántásra és ásásra ezután, így Ruth, naponta csak 2-3 órát kertészkedve, a nap többi részében a lábát lógatva hobbijának él, pihen, szórakozik, levelekre válaszol, stb. Immáron 35 éve.

 

De mi is ez a technológia? Mi is az a „mulching”?
Ruth technológiája kiemelten jelentős, példaértékű. Példaértékű akkor, amikor az 1930-as évek óta Amerikából terjedő, mindinkább profitéhes, a nemegyszer a GMO-t is eszközül felhasználva a nagyüzemi mezőgazdaság akár már 50-60 éven belül felemésztheti termőföldjeinket, azaz végleg kimerítve azt, csak éhínséget hozhat el Európának - mást nem, vagy globálisan gondolkodva, a Föld lakosságának.
Mik is a nagyüzemi mezőgazdaság konkrét következményei, azaz miben is áll a termőföld pusztulása? 
A Fenntartható Fejlődés c. könyvében, Gyulai Iván a következőket írja:
„A talajművelés során csökkentettük a termőtalaj mennyiségét és rontottuk a minőségét. A fellazított talajban a megnövekedett oxigénellátás a szerves anyagok oxidációjához, a talaj széntartalékainak kiürítéséhez vezet, míg az eketalp a talaj mélyebb rétegeit tömöríti be, amely az oxigénellátását szűkíti, és anaerob folyamatoknak kedvez. A talaj tömörödése megváltoztatja a vízháztartást, a mélyebb rétegbe történő vízbeszivárgást. A talaj bolygatása, kémiai anyagokkal való kezelése lecsökkenti a talajban élő biomassza mennyiségét. Míg egy barna erdei talajban 30-35 tonna biomassza található, addig egy intenzíven művelt szántóterületen mindössze 2-4 tonna.”
Ez vajmi kevés, ezért is kellenek újabb és újabb termőföldek, különösen akkor, ha folyamatosan nő a világ népessége. Nem nehéz rájönni arra, hogy a zabolátlan termőföld okkupáció folyamata egyszer teljességgel fenntarthatatlanná válik, beszűkül, mely 2050-re a tudósok szerint már súlyos krízist fog eredményezni a bolygón. De mi lesz addig is? Tovább folytatódik, felgyorsul az élelmiszerek áremelkedése, mely különben 50 éve amúgy is emelkedő tendenciát mutat. Mindezt a folyamatot még inkább gyorsítja a szénhidrogének fogyása és az olaj árának az emelkedése, ami csak felerősíti, folyvást indukálja az áremelkedést.

Úgy is fogalmazhatnánk, ahogy Gyulai teszi: „A talaj megújuló-képessége nem tud egyensúlyt tartani a talaj termőrétegének pusztításával. A fenntarthatatlanság biztos jele, ha az erőforrás gyorsabban pusztul, mint ahogyan képes lenne megújulni”.
Ezek szerint, hogy az okfolyamat ne teljesedhessen ki, az okokat kell megszüntetni. Ma még azonban erre kevés a realitás, döntéshozóink alig ismerik a fenntartható fejlődést, de még ha tenni is akarnának valamit, akkor is függnek a gazdasági növekedéstől, mely összefüggésről e helyt ismételten csak nem írnék, hisz az idézett mű 61-66. oldala meglehetősen jól szemlélteti, hogy is kínlódik bármely kormány a globalizált tőke, és az azt közvetítő bankok szorításában a világon.

Bár sok mindenről, több lényeges összefüggésről lehetne még írni a fenti téma kapcsán, egy konkrétumra mégis utalnék. Ruth nem beszélt arról, mennyi kenyeret, gabonaterméket fogyasztott el az elmúlt évtizedekben. Vélhetően igen keveset. Azaz, ha táplálkozási szokásaink változnának és nem akarnánk annyi kenyeret, lisztet, egyéb gabona-terméket (pl. müzlit) fogyasztani, hanem inkább zöldségekből és gyümölcsökből álló ételeket ennénk - akár nyersen is - jelentősen visszavethető lenne a termőföldek kizsigerelése, okkupálása, mi pedig korszerűbben és egészségesebben táplálkoznánk, mint eddig. De az 1920-a évek óta egyre több és több búzát akarunk fogyasztani, noha az egészségre gyakorolt hatása régóta ismert, mégis makacsul tartja magát az a nézet, hogy a kenyér az egyedüli betevő.
Ha a mindenkori nemzeti kormányok (és politikai integrációk, mint pl. az EU) képtelenek jelentős változást véghezvinni a mezőgazdaságban, az önfenntartás kialakítása - más nem történhet - a társadalomra marad, azon belül az egyénre.
Az egyén ugyanis, ha van a film szerint talpalatnyi kis földecskéje, két emberre meg tudja termelni az alapvető zöldségeket és gyümölcsöket. Nagyobb földecske esetén még egy átlag négytagú család is (ön)ellátható, vagy akár még egy-egy haszonállat tartása is megoldható a lábasjószág mellett most hazánkban, hogy jelentősen enyhültek az állattartás szabályai.
Aki tehát idejében kap észbe - és tesz is - az ügy érdekében, mulcsolhat és önfenntarthat úgy, mint Ruth Stout. Globalizáció ide, globalizáció oda!

A film letölthető innen: http://vimeo.com/46390171